Az [origo]-n Szlukovényi Tamással, a Reuters korábbi fotóigazgatójával, a Magyar Sajtófotó Pályázat 2010 zsűrijének elnökével készült interjúból kimaradtak olyan részek, melyek inkább a fotós szakmát érdekelhetik, ezeket itt gyűjtöttük össze.

 - Volt szerepe az ön szingapúri munkájának abban a későbbi döntésben, hogy nagyon sok reuterses munkahelyet Szingapúrba helyeztek át?

- Hogyne, persze, amikor megkaptam a fotóigazgatói állást, akkor már elhatározták, hogy egy , az egész világra kiterjedő képszerkesztőséget akarnak létrehozni az indiai Banglore-ban. Én úgy éreztem, hogy ha már egyszer muszáj ezt végigvinni, akkor jobb lenne Szingapúrba tenni a központot és a már ott régóta működő szerkesztőséget kell felfejleszteni.  A világközpont létrehozása nagyon jó döntés volt, mert egyformává tette a munkát, megszűnt a korábbi központok közötti feszültség.

- Ez olcsóbbá tette a működést?
- Nyilván olcsóbb lett, az anyagi okok is szerepet játszottak a döntésben, de utólag beigazolódott, hogy jó lépés volt. Felgyorsította a munkát és azt a mennyiségű képet, amit most kiadunk, három központtal nem lehetne megcsinálni, ehhez kell az a hatvan szingapúri szerkesztő.

- És efölött áll a londoni központ?
- Nem, Londonban csak adminisztráció van, ott tulajdonképpen öt ember dolgozik, a fotóigazgató, a sport szerkesztő, a két európai koordinátor, ott van a technikai főnökünk és kész. Itt nem a napi munkával, hanem a hosszú távú stratégiai döntésekkel foglalkoztunk.

- A korábbi londoni alkalmazottak átkerültek Szingapúrba?
- Néhány kellemetlen dolgot meg kellett csinálni, de a lehető legminimálisabb fájdalommal járt és nagyon sokan Szingapúrban kötöttek ki onnan.

- Régen nagyon nagy volt az egyedi képek jelentősége a nyomtatott lapok adottságai miatt, lát ebben változást?
- Nyilvánvaló, hogy ez megváltozik. Van egy nagyon érezhető irányvonal, a fotózás a narratív elbeszélés irányába halad. Az internet miatt már mindenki sorozatokban gondolkozik egyedi képek helyett és 30-40 képes képgalériákat jelentetnek meg. Innen egy apró lépés az, hogy ezeket a képeket olyan sorrendben tegyük össze, hogy egy történet meséljenek el. De az egyedülálló képnek azért még mindig nagy jelentősége van, mert az tud igazán erőteljes hatást elérni.

- A Reutersnél ez egy szerkesztési szempont is?
- Igen és külön van egy magazin képszerkesztőségünk Párizsban és Szingapúrban, Torontóban az online szerkesztőség és a londoni központban is dolgoznak azon, hogy ez a szemlélet érvényesüljön. Egyértelműen ebbe az irányba mennek a dolgok. A másik nagy változás, hogy mindenki vizuálisan gondolkozik, például egy filmbemutatón az emberek a magasba tartott mobiltelefonjaik képernyőjén nézik a sztárokat, de ugyanez van az egyiptomi piramisoknál is. Nem csinálnak jó képeket, de az lesz nekik az élmény, hogy elkészült a kép.
A kamerák fejlődésével akárki meg tudja csinálni azt technikailag, ami húsz évvel ezelőtt egy bravúr volt. Tehát az új fotózásnak nem technikailag kell kiemelkednie, hanem jelentésében, gondolatiságában és érzelmileg.

- Az AP amerikai képügynökség nemrégiben jelentette be, hogy HD-videó felvételére alkalmas digitális fotógépeket kíván vásárolni és ezekből kiemelt képkockákat fotóként értékesítene. Hogy látja a fotós és videós szakmák ilyen keveredése és ez az irányvonal mennyire jó tendencia?
- Ez egy nagyon fogós kérdés. Nyilvánvaló, hogy a fotósok vizuálisan érzékeny emberek és jó videókat tudnak csinálni, a technika is rendelkezésre áll, de nem vagyok arról meggyőződve, hogy a fotósok ugyanabban a pillanatban és egyazon munkán jó fotókat és videókat is fognak csinálni. Ennek ellenére a videó értéke folyamatosan nő, különösen az internetes sávszélesség növekedésével. Én nem hiszem, hogy egy hírügynökségnél, legalábbis a Reutersnél, nagyon fontos lenne, hogy összekeverjük a kettőt. Akit érdekel és aki jó benne azt segítjük, hogy tanuljon, de az első számú feladatuk az, hogy fotókat csináljanak.
De bizonyos szituációkban, mondjuk egy afganisztáni háborús helyzetben, ahol csak egyetlen emberünk van, nyilván egy olyan fotóst szeretnék, aki jól fényképez, aki ha baj van videót is tud csinálni és ne adj isten még tud jelenteni is a helyzetről.

- Az online média előretört annyira nemzetközi szinten, hogy a Reuters képigényét ehhez kell igazítani?
- Hogyne, persze. Érdekes végigkövetni az elmúlt 30 évben ennek a változását: az elején csak a legjobb kép volt a fontos, esetleg még egyet elküldtünk, aztán a három, majd a tíz legjobb képet küldtük és most már elmegy az ötven legjobb képig is. A sztori legalább annyira fontos lett mint a legjobb kép. A mexikói foci-világbajnokságon egy meccsről csináltunk 5-10 fekete-fehér képet és ez elég volt a világnak, most Dél-Afrikában egy meccsről kiadtunk 3-400 képet, hogy az újságok választhassanak. És ez sajnos mindenhol így van, vagy hál istennek, attól függ honnan nézzük.

- Ahogy 2005-ben felvásárolta a Reuters az Action Imagest, tervez-e hasonló módon belépni új, akár kisebb piacokra is?
- Nyilvánvaló, hogy a helyi hírek egyre fontosabbak, de az nem valószínű, hogy hosszútávon minden igényt egy ügynökség ki tud elégíteni, ez képtelenség. Elkerülhetetlenek lesznek stratégiai partnerségek

- A Reuters hogy tudja megtartani az embereket, miért akar az ember a Reutersnél és nem az AP-nél vagy az AFP-nél dolgozni?
- Nyilván a többi ügynökség vezetői is ugyanezeket mondanák, de egy jó fotóst - nyilván amellett, hogy jó fizetés kell hozzá - az motivál, hogy ha a körülményeket megadjuk neki, hogy jobban fényképezzen és többet publikálják a fotóját. Olyan csapatszellemet kell építeni, ahol a fotósok nem egymást marják, hanem egymásra támaszkodnak. Nézzünk szembe a ténnyel, hogy a fotósok lelke nagyon nagy, ez természetes, én is fotós vagyok, ezt ha ezt tudjuk támogatni, akkor az jó.
Emellett a Reuters képanyaga jól szerkesztett, a mennyiségek teljesen röhejes mértéket öltenek manapság. Egy átlag újsághoz 6-7000 kép fog eljutni naponta, nem létezik olyan fotószerkesztő, aki ezt napi szinten át tudja nézni. Mi a Reutersnél egy jól szerkesztett anyagot adunk az újságoknak és ezen belül is kiemeljük a legjobb képeket.

- És a magyar fotósok nevében muszáj megkérdezzem, hogy hogy fognak ők a Reutersnél dolgozni?
- Kitartónak kell lenni és meg kell győzni a szerkesztőt, hogy ők jobban tudják csinálni mint bárki más. Egy szerkesztő sem engedheti meg magának, hogy ne találja meg a következő nagy tehetséget, a lehetőséget valószínűleg mindenkinek megadják, a kérdés az, hogy ki hogy él ezzel a lehetőséggel. Menni kell és folyton kopogtatni, de közben meg kell találni az egyensúlyt a pofátlanság és a kitartás között.

- És mit gondol a Magyar Sajtófotó Pályázatról, amelynek a zsűrijét fogja vezetni?
- Nem tudom, egyelőre még nem láttam az anyagot, de nagyon örülök a felkérésnek. Senkit nem ismerek, nem tudom ki hol dolgozik, úgyhogy teljes egészében a fotózás fog dönteni. Ez az előnye a külföldi zsűritagoknak, mert nem ismerjük a hátteret, a képek politikai jelentőségét, csak a képet nézzük. Úgy gondolom, hogy akkor válik egy fotó versenyképpé, amikor valaki olyan képet csinál, ami nem elvárható tőle és ez csak a fotózásról szól.

- Arról mi a véleménye, hogy az ön főnöksége alatt a magyar pályázaton nem voltak eredményesek a Reuters fotósok?
- Valójában nem tudom, hogy adtak-e le képet a pályázatra. Olyan sok Reuters fotós nem volt, a Balogh Laci egy rettenetesen jó fotós, kevés olyan fotóst ismerek, aki ilyen tapasztalattal meg tudja újítani a munkáját napról napra. Az, hogy nyert vagy sem nem hiszem, hogy a Reuters hátrányára vagy előnyére válna.

A Szlukovényi Tamással készült interjút itt olvashatja.

A Magyar Sajtófotó Pályázat végeredményét pedig ebben a cikkünkben találja.