Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rodrigo Abd is megsérült a vébé elleni tüntetésekben

Forrás: AFP/Getty Images/Victor Moriyama

Az Associated Press (AP) több konfliktust is megjárt fotóriportere, Rodrigo Abd a lábán sérült meg, feltételezhetően a rendőrség egyik gumilövedéke találta el.

Azt fotózta, ami senkit sem érdekelt

Forrás: AFP/Camille LepageForrás: AFP/Camille Lepage
A fotóriporternő afrikai képeiből készült válogatásunkat a fotóra kattintva nézheted meg!

A statisztikák szerint szubszaharai Afrikában, bármennyire is konfliktusoktól terhelt világrész, kevesebb médiamunkás veszti életét, mint más válsággócokban. Ennek egyik oka az lehet, hogy a világ közvéleménye gyakran hátat fordít ennek a térségnek, nincs annyi állandó tudósító, fotoriporter a helyszínen, mint Szíriában vagy Irakban.

Bajnai Gordon kedvenc fotója

Már tavaly novemberi interjúnk közben felfigyeltünk a Bajnai Gordon irodáját díszítő fotókra. Mivel Bajnai most, a választások után is ugyanazon a helyszínen adott  interjút az Origónak, megkérdeztük, milyen fotók is ezek a láthatóan nagy gonddal kiválasztott képek. Válaszából kiderült, hogy nagyon szereti a fotókat, és az egyik vezető budapesti galériát üzemeltető barátja összeállított neki egy ötven képből álló sorozatot, ami az előző irodájában mind kint volt a falakon. A sorozat a legnagyobb magyar fotósok műveiből áll az elmúlt száz évből, van köztük kép pl. Brassaitól vagy Kertésztől is.

Mikor ebbe a kisebb irodába költözött, akkor olyan képeket akart választani, amik Magyarországról szólnak különböző korszakokban. A mögötte látható négy kép mind ugyanattól a fotóstól, Kinszki Imrétől származik (jogörököse Kinszki Judit), de láttunk pl. fotót Vadas Ernőtől is.

A négy Kinszki-képről igencsak hevenyészett reprókat készítettünk a helyszínen, a képek balról jobbra haladva:

1.: Friss újság, 1935 körül

2.: Lipótváros, 1929

3.: Állomásra érkező gőzös

4.: Közönség, 1931 december

A beszélgetés közben kiderült, hogy a kedvenc képe ugyanakkor itt nem került ki a falra: Kálmán Katát nagyon jó fotósnak tartja, az alább látható, Weisz Ernő, téglagyári munkás című fotó a kedvence, elképesztő erejűnek tartja a portrét.

A kép, bár nincs kitéve, természetesen gondosan el van raktározva az ötvenes sorozat többi darabjával együtt.

Az Origo interjúja Bajnai Gordonnal: Nem akar sarat dobálni, de nem kér többet Gyurcsányékból

Tanuljunk a profiktól!


Forrás: Toronto Star

A Toronto Star szerencsére nem csatlakozott azokhoz a lapokhoz, melyek megváltak fotósaiktól, sőt, nagyszerű videósorozattal bizonyítja, valójában milyen nagy szükség van rájuk. A MasterGlass néhány perces videóiban a lap fotoriporterei mutatják be tudományukat úgy, hogy a lelkes amatőröktől a profikig - akik kíváncsian figyelhetik, mit kezd tengerentúli kollégájuk egy nagyon is ismerős helyzettel - mindenki megtalálhatja köztük az őt érdeklő részeket.

A New York Times fotósai kapták mindkét amerikai fotós Pulitzert

A New York Times amerikai napilap két fotósa nyerte a sajtófotó kategóriában osztott idei amerikai Pulitzer-díjakat.

35 millió kép ingyenesen

Drasztikus lépésre szánta el magát a világ egyik legnagyobb fotóügynöksége, a Getty Images. Miután jó ideig tehetetlenül szemlélték, hogy jogvédett képeiket ellenőrizhetetlenül széthordja az internet népe, úgy döntöttek, a sziszifuszi küzdelem helyett inkább nyitnak, és lehetővé teszik archívumuk több mint 35 millió fotójának beágyazását az alábbi formában:

A felhasználás egyszerű, a képek beágyazása a videómegosztókon bevett módszerrel működik: egy beágyazókódot kell átmásolnunk, melyet az ügynökség megad a kép mellett. Ha nem kereskedelmi célra kívánjuk használni a képet (vagyis konkrétan reklámban, vagy egy cég, termék, stb. weboldalán  felhasználni, illetve pénzért továbbadni), nyugodtan beágyazhatjuk egy blogbejegyzésbe, vagy akár internetes újságcikkbe még akkor is, ha profitorientált lapról vagy hirdetésekből bevételt szerző blogról van szó.

A Getty persze nem önzetlenül ilyen nagyvonalú. A beágyazott kép mellett ott áll az ügynökség és a fotós neve, a képre kattintva pedig a Getty Images oldalára jutunk, így az ügynökség egyrészt jó statisztikát kap képei lehetséges felhasználóiról, és új, fizetős ügyfeleket is elérhet, és a későbbiekben nem zárják ki, hogy a felületen hirdetéseket is értékesítsenek - szintén a beágyazott videókhoz hasonlóan.

Arról, hogy a fotósoknak miért jó ez, nem sokat tudni, annyit viszont egyértelművé tett az ügynökség, hogy nem tilthatják le a Getty Images-en keresztül eladásra kínált képeik beágyazhatóságát. 

A merész lépés üzleti következményeiről és a versenytársak reakcióiról bizonyára hallunk még a közeljövőben.

Nem vetődünk árnyékra

Forrás: AFP/Yoav Lemmer

Az izraeli miniszterelnök Hitler-bajuszt vetít Angela Merkel német kancellár orra alá a jeruzsálemi Dávid Király Hotelben megrendezett közös sajtótájékoztatón. A hír ebben a formában persze nem igaz, a gesztus nyilvánvalóan nem volt szándékos, ám az AFP éles szemű szerkesztője kiszúrta ezt a pillanatot az eseményről kiadott videón, és elérhetővé tette az ügynökség honlapján a képkockát, mely ettől a pillanattól kezdve önálló életre kelt.

Manipuláció miatt kizárták a döntős képek nyolc százalékát a World Press Photón

Egy nem manipulált, győztes kép: Természet (sorozat), 3. díj: Egy öt éves csimpánz a Kokolopori Csimpánz Rezervátumban a Kongói Demokratikus Köztársaságban 2011. január 25-én. További díjnyertes fotókért kattintson a képre!
Forrás: National Geographic/Christian Ziegler

A zsűrizés utolsó körbe került, tehát a győzelemre esélyes fotók nyolc százalékát ki kellett zárni a World Press Photo nemzetközi sajtófotó versenyből, mert manipulálták őket a British Journal of Photography értesülései szerint.

James Nachtweyről szinte lepattant a golyó Thaiföldön

Sokunk kedvenc fotósa, James Nachtwey ma megsérült egy thaiföldi tüntetés fotózása közben. A Time fotót is közöl a sérülés utáni pillanatokról, és azt írják, Nachtwey éppen nem nekik dolgozott. Az újság fotóigazgatója sms-ben érte el a hatvanöt éves amerikai fotóst, akit láthatóan nem nagyon hatott meg a dolog; miután a mentők ellátták a lábsérülését, rögtön visszament az utcára dolgozni.

Itt a Time cikke a képpel.

A BBC esete a Photoshoppal

Forrás: AFP/Clemens Bilan

Olykor a legismertebb és legmegbízhatóbbnak tartott médiumok is elvetik a sulykot, ha a képmódosításról van szó. Ezúttal a BBC, a világszerte etalonnak tartott brit közszolgálati médium egyik rádiójának weboldala mutat példát arra, hogyan ne használjuk a Photoshopot.

Egy teljes lapcsalád válik meg összes fotósától

Fél évvel a Chicago Sun-Times nagy visszhangot kiváltó döntése után, mellyel szélnek eresztette teljes fotórovatát, a sajtófotós szakma immár Európában is komoly gondok elé nézhet.

A Johnston Press közép-angliai, kis helyi lapokból álló lapcsaládjának fotósgárdájától válik meg napokon belül, miután a cég "átvilágította a fényképes tartalmak előállításának módját".

Az utcára kerülő huszonnégy fotós közül előreláthatóan lesznek, akik szabadúszóként továbbra is dolgozhatnak lapjuknak, de a cég a jövőben alapvetően az olvasóktól kapott képekre és az újságírók telefonos felvételeire akar építeni.

A Guardian egyik munkatársa kollegiálisnak nem mondható véleménycikkében a gazdasági ésszerűségre hivatkozva védelmébe vette a döntést.  

A munkahelyüket elveszítő fotósok egyike azt emelte ki, hogy így még személytelenebbé válhat a helyi lapok szerkesztőségének kapcsolata a közösségekkel, akiknek az életéről tudósítanak, mivel a korábbi a racionalizálások miatt sok újságnál már így is csak a fotóriporter volt az egyetlen, aki valóban helyben, a terepen dolgozott.

Érthetetlen, miért kell ezt újra és újra



Forrás: AP

Narciso Contreras Pulitzert nyert az Associated Press-szel (AP) a szíriai polgárháborúról tudósító csapat tagjaként. Egy, az AP-nek leadott képéről (lásd fent) eltávolított egy belógó videókamerát. Kiderült. Nem csak, hogy megszakította vele az ügynökség a munkakapcsolatot, átnézték az összes korábban leadott képét is. Azokon ugyan nem találtak módosításokra utaló jeleket, de eltávolították az összeset az AP képtárából. Ahogy ezt minden alkalommal teszik.

A Pulitzer-díjakat felügyelő elnökséget is értesítették az esetről, hozzátéve, hogy véleményük szerint a díjazott képek egyike sem érintett.

Az eset már csak azért is teljesen érthetetlen, mert minden magára adó újság és hírügynökség így jár el a legapróbb tartalmi módosítás esetén is.

Az AP közleménye angolul >>

Öt kategóriadíj, egy nagydíj és két kategóriadíj az Origo fotósainak a Magyar Sajtófotó pályázaton.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Kihirdették a 32. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményét. A legkiemelkedőbb teljesítménynek Bielik István szíriai polgárháborúban készült sorozatát ítélte a zsűri, a legjobb emberközpontú fotográfiáért járó nagydíjat Hajdú D. András, az Origo fotóriportere kapta, és a legjobb harminc éven aluli fotós is origós lett, Mudra László személyében.

Részletek az Origo cikkében >>

Obama, Cameron és a dán miniszterelnök közös önarcképe

Forrás: AFP/Roberto Schmidt

Az AFP fotósa Nelson Mandela gyászszertartásán kapta el a pillanatot, amikor Barack Obama amerikai elnök, David Cameron brit miniszterelnök és Helle Thorning Schmidt dán miniszterelnök közös önarcképet készít. Van vajon egy titkos közösségi oldala a világ vezetőinek, ahol megosztják majd egymással és bejelölik rajta magukat?

További fotók Mandela búcsúztatásáról az Origo galériájában >>

Eltűnt a filmből Kim Dzsong Un menesztett nagybátyja

Forrás: AFP/Dél-koreai Újraegyesítési Minisztérium

Észak-Koreában menesztették minden tisztségéből Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezetőnagybátyját, Dzsang Szong Teket.

A december 9-én megjelent hivatalos indoklás szerint korrupció, kábítószerélvezet, szerencsejátékok, azaz kicsapongó és züllött életmódja miatt. Dzsang az ország a második legnagyobb hatalmú vezetőjének számított.

A Nagy Elvtárs című dokumentumfilmet pedig már december 7-én újravágva sugározta az észak-koreai állami televízió. Dzsang Szong Tek - láss csodát! - eltűnt a filmből.

Benkő Imre mesél Ózdról

Fotó: Benkő Imre

A fotóművész az Országos Széchényi Könyvtárban január 12-ig látható ACÉL-mű című kiállítása kapcsán írt ózdi emlékeiről, tapasztalatairól.

Fotók nélkül csupasz az újság

Forrás: British Journal of Photography

Fotók nélkül jelent meg a francia Libération a Paris Photo kiállítás megnyitójának napján, hogy így hívják fel a figyelmet a fényképek fontosságára, írja a British Journal of Photography.

Az újság kultúra rovatának egyik szerzője, Brigitte Ollier így írt róla: Ez egy vizuális sokk. Története során először jelent meg képek nélkül a Libération. A helyükön üres keretek vannak, amik egyfajta csendet, kellemetlen hallgatást teremtenek. Egyből feltűnik, hiányzik valami információ, mintha néma újsággá váltunk volna.

Az újság a döntését azzal indokolta a címoldalon, hogy örökös hálával tartoznak a fotográfiának, attól függetlenül, hogy azt fotóriporterek, divatfotósok, portréfotósok vagy koncepcuális művészek készítik. Azt írják, hogy a szenvedélyük a fotó iránt megkérdőjelezhetetlen, nem azért, mert díszítenek, sokkolnak vagy illusztrálnak, hanem azért, mert a fotográfia tartja rajta az ujját a világ pulzusán. A fehér kereteket a fotók előtti tisztelgésként látják, úgy gondolják, nem mehetnek el szó nélkül a mellett, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a fotóriporterek, akik nem egyszer az életüket kockáztatják, miközben épphogy meg tudnak élni.


Forrás: British Journal of Photography


Forrás: British Journal of Photography


Forrás: British Journal of Photography

A fotókat tartalmazó laptervet pedig szöveg nélkül mellékelték:


Forrás: British Journal of Photography

Moziba megy az Origo Fotó


Fotó: Hajdú D. András

Hajdú D. András (fotó), Szabó Balázs (videó) és Magócsi Márton (szerkesztő) Hégető Honorka-díjas multimédiás riportját beválogatták a Verzió dokumentumfilm-fesztivál programjába. A rövidfilmet november 7-én, csütörtökön vetítik a 18:15-kor kezdődő Civil fókusz blokkban, a budapesti Toldi moziban.

Mi nem dícsérhetjük agyon, de az Index filmes blogja ezt írta róla: "Multimédiás riportot és nem hagyományos filmet látunk, amivel kapcsolatban csak egy kifogásunk lehet: 11 perc nagyon kevés, ezt a történetet néznénk sokkal hosszabban is."

Szóval irány csütörtök este a Toldi, ekkora képernyője nincs egy számítógépnek se!

Negyvenötezer dolláros Kertész-fotó került elő a sufniból

Egy amerikai férfi a szüleinek segített költözni, amikor majdnem kidobtak egy régi fekete-fehér fotót. Még szerencse, hogy nem aludt az összes fotótörténet órán, és ismerős volt neki a kép: kiderült, hogy egy eredeti André Kertész-nagyítás, és akár negyvenötezer dollárt is érhet.

Közel-keleti fotográfusok a MODEM-ben


Newsha Tavakolian: Cím nélkül, a Hallgass - sorozatból
2010, C-print, 105 x 130 cm


Tizenhárom közel-keleti fotográfus munkáiból nyílt kiállítás a debreceni MODEM-ben. A Szent utak című tárlat az "út" kifejezés szimbolikus, politikai, társadalmi és személyes jelentéseit járja körbe. A kiállítás, melynek kurátora Abed al-Kadiri, a CAP Kuwait művészeti vezetője, november 3-ig tekinthető meg.

Képek a kiállítás anyagából az Origón >>

Mutasd meg fotóidat a profiknak! - Fotóporta portfólió konzultáció a Mai Manó Házban

Visszajelzést szeretnél kapni, milyenek a fotóid? Vagy már régóta fotózol és keresed a lehetőséget, hogyan építsd külföldi kapcsolataidat? Az idei Fotóporta potfólió konzultáció október 11-12-én lesz a Magyar Fotográfusok Házában. Még nem késő jelentkezni.

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház és a Magyar Fotóművészek Szövetsége közös szervezésében idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Fotóportát. 

Idén 2013. október 11-12-én kerül sor a rendezvényre, melyre szeptember 30-ig még lehet regisztrálni. Aki részt vesz a konzultáción, lehetőséget kap, hogy az európai fotós élet szereplőitől – finn, francia, lengyel, magyar, német, olasz, osztrák és szlovák kurátoroktól és szakemberektől – kapjon személyes visszajelzést a munkáiról, illetve tizenöt perces, négyszemközti beszélgetésen vitassa meg fotóit. 

Fotó: Érmezei Lili Zoé (A Fotóporta 2012 nagydíjának nyertese.)
Fotó: Érmezei Lili Zoé (A Fotóporta 2012 nagydíjának nyertese.)

A szervezők külön díjat ígérnek a legjobb portfóliót bemutató fotográfusnak, aki kiállítási lehetőséget kap a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház félemeleti Galériájában 2014-ben. A Fotóporta felfedezettje pedig automatikus tagságot kap a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába.

Fotó: Kollányi Péter (A Fotóporta 2012 felfedezettje.)

A jelentkezés előzetes regisztrációhoz kötött.
Időpont: 2013. október 11-12.
A jelentkezés határideje: 2013. szeptember 30.
Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, 1065 Budapest, Nagymező u. 20.

Google Glass utcai fotók

Richard Koci Hernandez fotóriporter a Google #ifihadglass versenyén pályázott, hogy elsők között próbálhassa ki az óriáscég okosszemüvegét. Itt az első néhány fotó.

Zürich-Nyíregyháza expressz

Kattintson a multimédiás anyagok megtekintéséhez!

Hajdú D. András, az Origo fotósa ismét mert nagyot álmodni és multimédiás képriportban dolgozta fel a Nyírségből Svájcba ingázó prostituáltak kétlaki életét. A pár perces filmekből álló sorozatot végignézve több szemszögből kibontakozik a történet emberi oldala.

Itt megtaláljátok az összefoglaló cikket, amiben beágyazva elindíthatók a videók:

http://www.origo.hu/foto/multimedia/20130721-multimedias-riport-a-svajcban-dolgozo-magyar-prostitualtakrol-es-hatterukrol.html

Kell-e engedély a fotózáshoz? Példa és ellenpélda külföldről

Itthon komoly szakmai vita övezte a Ptk. sajtófotót érintő változásait, többek közt azt, amely engedélyhez kötné nemcsak a felvétel közzétételét, hanem elkészítését is. A Főszekesztők Fóruma blogbejegyzésében a dokumentarista művészfotózás világából hoz két példát arra, amikor a fotós nem volt tekintettel a személyiségi jogokra, viszont az elkészült anyagot egy esetben elfogadták, a másik esetben tiltakozás övezte. Hol a határ a dokumentarizmus és a voyeurizmus között?

A teljes bejegyzés a Főszerkesztők Fóruma blogjában >>


Platon-interjú a New Republicban

Az interjú apropóját adó címlapkép - Paul Rand Platon interpretációjában

A világ egyik legfelkapottabb portréfotósa, aki a hatalmasságok fotóiról ismert, Putyintól kezdve Kadhafin át amerikai elnököig, azt mondja a New Republicnak adott interjújában, hogy azokat az embereket a legfontosabb fotózni, akiknek nem hallatszik a hangjuk. Ezáltal az ő történetük is megismerhetővé válik egy olyan csatornán, amit amúgy nem érnének el.

A teljes interjú a New Republicon >>

Annie Leibovitz szerint a rózsás a fotózás jövője

A világhírű fotós a brit Guardiannak nyilatkozott a Cannes Lions nemzetközi kreatív fesztiválon, nem sok mindent mondott, de azt kincstári optimizmussal.

Már idén 150 millió lesz a Robert Capa központra


Robert Capa 1939-es sajtóigazolványa - Forrás: AFP/Gerard Julien

Május 30-án megjelent a Magyar Közlönyben az erről szóló kormányhatározat. Önálló nonprofit kft. lesz az EMMI alatt, és a Magyar Fotográfiai Múzeummal is együtt kell majd működnie. Reméljük a deklarált célok megvalósulnak: "a világhírű magyar fotográfia népszerűsítése, a fotózás önálló művészeti ágként való magyarországi elismertetése"

A kormányhatározat szövege a Fotoklikken >>

A Capa központról korábban:

Felturbózott James Cameron a NatGeo címlapján

Egy kis fény arrébb, egy kis szikla pluszban a lábához, egy kis mélytengeri érzés rendel. A National Geographic oldalán a csúszkával mindenki eldöntheti, szerinte sok-e vagy nem.

Multiplexbe költöznek Vancsó Zoltán fényképei

Az André Kertész és Balogh Rudolf-díjas, egykori Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas fotográfus rendhagyó módon, nem kiállítás keretében mutatja be alkotásait, hanem moziban vetíti képeit. A hazai fotós élet egyik jelentős alakja időtlen hangulatú, fekete-fehér autonóm riport fotográfiáival hívta fel magára a figyelmet. Az utóbbi években maga mögött hagyta az analóg technikát, legszívesebben erdőkben barangol digitális fényképezőgépével és egy sajátos, spirituális útra invitálja nézőit.

Vancsó Zoltán tizenhárom fotóalbumot adott ki. A műtárgypiac szabályaival ellentétben számozatlan, nyitott sorozatokként árulja képeit. A közösségi hálók segítségével folyamatosan aktív kapcsolatot tart közönségével, előfordult, hogy egy online videón, mosógépben forgatva sorsolta ki egyik albumának nyertesét, de volt, hogy nyitott napot tartott nappalijában. Ezúttal egy moziba hívja az érdeklődőket. 

A VANCSÓ!LIVE névre keresztelt önálló esten hét zenés slide show segítségével - Állófilmek, Felfelé, Város-páros, A lelkiismeret orgazmusa, Sóhajtenger, Szándéktalan fény, Nemlét és örökkévalóság között  - nézhetjük végig a fotós elmúlt 20 évben készült fényképeit blokkokba szedve.

Az előadáson választ kaphatunk többek között azokra a kérdésekre, hogy minek köszönhetően kezdett el Vancsó Zoltán fényképezni, miért volt nehéz áttérnie digitális technikára, és miért nem váltana vissza újra az analógra, sőt, hogyan találkozott Fidel Castróval és miért hagyják hidegen a szenzációsnak vélt fotók?

Az est keretében az alábbi szerzők műveiből hangzanak majd el részletek: Bognár Szilvia, Bill Laswell, Maurice Ravel, Gustav Mahler, Jon Hassel, Brian Eno, Boards of Canada, Pat Metheny & Lyle Mays.  

A képekből egy rövid ízelítőt megtekinthet az [origo] fotó rovatának galériájában!

Helyszín: EuroCenter Mozi (1032 Budapest, Bécsi út 154. Tel. 06-1-999-6161)

Időpont: 2013. május 8-9. 19:30

A belépőjegy ára: 1450 Ft.

Andy Warhol harminc évre elfeledett portréit állítják ki New Yorkban


Steve Wood: Andy Warhol, 1981 (részlet)

Részletek az [origo] kultúra kunsztblogján >>

Beyoncé kitiltotta a fotósokat 2013-as turnéjáról

A tavalyi amerikaifoci-döntőn, a Super Bowlon Beyoncé lépett fel, készült róla néhány előnytelen fotó, amikből egyből elkezdett a fenti képhez hasonló mémeket gyártani a netes közösség.

Béyoncé píárosa leveleket kezdett küldözgetni a képeket megjelenítő oldalaknak, hogy szedjék le a fotókat, a most induló turnéjához azonban úgymond végleges megoldást találtak: nem akkreditálnak rá fotóriportereket.

Charles Fréger: Wilder Mann


Bear, Arles-sur-Tech, Franciaország // Cerbul, Corlata, Romána
Fotó: Charles Fréger

Busó, Krampusz, Strohmann, Babugeiri, Juantramposo, Schnappviecher, Cerbul - mind európai vadember figurák, és mind szerepelnek Charles Fréger francia portréfotós Wilder Mann sorozatában. Miért lehet érdekes egy mai fiatalnak egy több száz éves szörnypofa és mit árulnak el a modern életről? A Rudas Fürdő barlangszerű hangulatáért rajongó fotóssal beszélgettünk a vadságról.

A sorozatról a teljes interjú az [origo]-n >>

Az is érdekel, milyen fényképezőgéppel, világítással dolgozott a fotós? Hogyan sikerült kiadni a könyvet? A hajtás után erről olvashattok!

Csak szíriai kép nyert Pulitzert 2013-ban

Forrás: AFP/Javier Manzano - Kattintson a képre a részletekért!

Hajdú D. András második díjat nyert a MAKÚSZ fotópályázatán

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége Fehéren::Feketén – Felelősen a cigány–magyar együttélésről címmel hirdetett fotópályázatot, másfél millió forint összdíjazással. A zsűri, melynek elnöke Sára Sándor filmrendező, volt, és további tagjai Kopek Gábor fotográfus, a MOME rektora, Benkő Imre fotográfus, Nándorfi Máté képszerkesztő, MTVA/MTI valamint Száraz Miklós György író, az [origo] fotóriporterének, Hajdú D. Andrásnak ítélte oda a pályázat második díját.

Hajdú D. András "A fal, amit kerítésnek hívunk" képsorozatát díjazták, melyből két részletben jelent meg multimédiás anyag az [origo]-n, egy interaktív képriport és egy hosszabb mini-dokumentumfilm, mely a Hégető Honorka-díj nagydíját is elnyerte.

A pályázat első díját Schild Tamás Szép cigánynak lenni című sorozata nyerte, a harmadik helyezett Molnár Zoltán Romák Erdélyben címmel indult pályázata lett.

A zsűri által, a pályázatokból válogatott szabadtéri kiállítás nyílik a Millenáris Parkban Budapesten április 12-én, pénteken, ahol egy másik [origo]-s fotóriporter, Pályi Zsófia feltámadó roma népviseletet dokumentáló képei is ki lesznek állítva, melyek az [origo]-n szintén hangos képriport formájában jelentek meg először. A kiállítás május 3-ig látható.

A kiállításon látható továbbá Czakó Adorján Sziasztok!, Stiller Ákos Mint a ma született, Somoskői Tamás Együtt!, Vancsó Zoltán Az orroddal egy vonalban, Balogh Zoltán A Lunik 9-es lakótelep gyermekei és az Ivett és Dezső naplója, Schild Tamás Istenhátamegettiek és Vörös terem, Balázs Attila Napszámosok, Juhász Orsolya Sorsok, Jederán György Triptichon III. című alkotások.

Az amerikai katonai cenzúra (egy részének) a vége

A második világháború alatt George Strock Új-Guineán elesett amerikai katonákról készült képét közölni akarta a Life magazin, de első körben visszapattant a kérésük a katonai cenzorokról. Ragaszkodtak hozzá, és végül Franklin D. Roosevelt elnök elé került az ügy, aki úgy határozott, hogy az otthoniaknak joguk van hozzá, hogy "közvetlenül, szavak nélkül érzékelhessék halottaik jelenlétét".  

A New York Times cikke >>

Barack, van egy kis mondanivalóm!

Pályi Zsófia legújabb hangos riportja >>

Úgy látszik, Magyarországon is van olyan helyzet, amikor nem kell kikockázni a rendőrök arcát

Orbán Viktor és Pintér Sándor Felcsút környékén megnézték, hogy hogyan áll a hótorlaszok felszámolása. A miniszterelnök erről egy közel húsz perces videóban számolt be, ahol minden rendőr arca teljesen tisztán látszik.

Kiváncsian várjuk, hányan jelentkeznek be kártéréítésért a Miniszterelnökségen, perrel fenyegetőzve képmásuk jogosulatlan felhasználása miatt.

https://www.facebook.com/orbanviktor/posts/626447657370847

Az egyik legrangosabb amerikai fotós szaklap, a PDN diákdíját nyerte Hirling Bálint

Fotó: Hirling Bálint

A Photo District News fotóhallgatóknak kiírt pályázatán a dokumentarista fotógráfia nagydíját Hirling Bálint, a BKF fotó szakos hallgatója, az [origo] egyik külsős fotóriportere nyerte el.

A díjazott sorozat az amatőr testépítők világát mutatja be.

Részletek a PDN oktatási kiadványának 2013 tavaszi számában >>

Az [origo] két fotóriportere ismét Pécsi József-ösztöndíjas

Hajdú D. András és Pályi Zsófia a 2011-es Magyar Sajtófotó-pályázat díjátadóján | Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az [origo] két fotóriportere, Hajdú D. András és Pályi Zsófia 2013-ra is elnyerte a MANK Képző- és Iparművészeti Lektorátus Pécsi József fotóművészeti ösztöndíját. Az ösztöndíjat Hajdú D. Andrásnak harmadik, Pályi Zsófiának második alkalommal hosszabbították meg.

A kiírás szerint az ösztöndíj célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges fotográfusok pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

Az ösztöndíjat elnyert fotóművészek névsora

I. ösztöndíjas időszak:

Bíró Eszter
Bartha Máté
Szombat Éva

II. ösztöndíjas időszak:

Ember Sára
Kasza Gábor
Pályi Zsófia
Péter Ildikó
Stiller Ákos

III. ösztöndíjas időszak:

Hajdú D. András

Forrás: http://lektoratus.hu/osztondijak/Pecsi.Nevsor.13.html

A forrásellenőrzés fontos, értem?

A TV2 dán tévécsatorna hírműsora a szíriai polgárháborúról számolt be, a háttérben a kép viszont az Assassin's Creed című számítógépes játékból van. A Google képkereső nem sajtófotóügynökség, értem?

Völgyinél vettük észre >>

Mennyi az annyi?

Ezen a nemrég indult Tumblr oldalon fotósok anonim módon osztják meg egymással, hogy milyen munkáért mennyi fizetést kaptak. A legalacsonyabb ajánlat 0$ volt egy archív képért egy TV műsorban való felhasználásra. A legjobb napidíjat eddig a Rodale kiadó fizeti, 750$-t (+ a költségeket is fedezi)

http://whopaysphotogs.tumblr.com/ >>

Robert Capa Központ lehet az Ernst Múzeum helyén

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A budapesti Robert Capa Központ létrehozásáról dolgoz ki tervezetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi); a kortárs fotóművészeti intézmény az Ernst Múzeumban jönne létre - értesült hétfőn a nepszava.hu.

Autótolvajt fogott a Blikk fotósa

Ilyen se történik mindenkivel, hogy "éles" illusztrációkat gyárthat autólopás témakörben:

http://www.jozsefvaros.hu/hir/1151/egy_jozsefvarosi_fotoriporter_buktatta_le_a_tolvajokat_/

Brutalitás és gázai gyász az év sajtófotóin


Fotó: Paul Hansen/Dagens Nyheter (Svédország)

Svéd fotóriporter gázai gyászolókat ábrázoló képe lett az év sajtófotója World Press Photo nemzetkozi sajtófotó-pályázaton. Összesen kilenc kategóriában osztottak díjakat, 32 ország 54 fotóriportere részesült elismerésben. A díjnyertes felvételeket tizenkét nap alatt választotta ki a zsűri 5666 fotóriporter több mint százezer felvétele közül.

Olvasd tovább az [origo]-n >>

Teljes képernyős galéria a nyertes képekből >>

Csak egy kép: Kovács Tamás cselgáncsfülei

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Budapest, 2013. február 14.
Csoknyai László (b) és Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó füle a Magyar Judo Szövetség sajtótájékoztatóján, amelyet a 2013. február 16-án és 17-én megrendezendő cselgáncs Hungária Kupáról tartottak a Danubius Hotel Arénában február 14-én.

Újabb díjat nyertek az [origo] fotóriporterei


Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az [origo] fotóriporterei, Hajdú D. András és Szabó Balázs nagybányai romatelepekről szóló multimédiás riportja nyerte el a Hégető Honorka-díj fődíját. 2013-ban tizedik alkalommal osztották ki az előző év legjobb, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáit bemutató televíziós és online alkotásait elismerő díjat.

További nyertesek és információ az [origo] cikkében >>

A díjnyertes hangos-videós fotóriport >>

Illegális olajfinomítás és -szállítás a Niger folyó deltájában

Samuel James fotósorozata a New York Times Lens blogján:

http://lens.blogs.nytimes.com/2013/02/13/money-for-the-taking-in-niger-delta-swamps/

Isten ostora


Forrás: MTI/EPA/ANSA/Alessandro di Meo

Hétfőn bejelentette lemondását XVI. Benedek pápa. Ilyenre évszázadok óta nem volt példa, önként utoljára 800 éve távozott a trónról halála előtt egy pápa. XVI. Benedek lemondásának napján rossz idő volt Rómában, a Szent Péter-bazilikába például látványos villám csapott.

Valószínűleg egyébként gyakrabban csap villám a bazilikába, mint amilyen gyakran lemond egy pápa...

[frissítés:]

...és valóban: Alessandro di Meo az esetről az AFP blogján >>

...a téma alaposan körüljárva Völgyi Attila blogján >>

Szabadúszás és haditudósítás

A Sunday Times nem fogad el szabadúszó haditudósítóktól anyagokat Szíriából, mert (a hivatalos indoklás szerint) túl kockázatosnak ítélik meg az ottani munkát. Ennek a hírnek a kapcsán szólal meg Völgyi Attila blogján több magyar haditudósító, köztük a szabadúszó Szlankó Bálint, akit a hetekben elraboltak Aleppóban, és az AP-s fotóriporter, Szandelszky Béla is.

A teljes bejegyzés Völgyi Attila blogján >>

A nemzeti légitársaság halála - malévosok portréi

Kereken egy éve jelentette be a Malév, hogy 66 évnyi folyamatos működés után leáll. Tuba Zoltán portrésorozata a volt dolgozókról. Kattints a képre!